Symbolon mese-Ráeszmélés

Anatolij sokat harcolt már. Gyermekkora nagy részében ez volt a fő tevékenysége. Már 8 éves korában katonai iskolába került, és számára ez volt a létezés alapja. Harc közben erősnek és magabiztosnak érezte magát. Sőt. A Kard szinte hozzá nőtt az évek folyamán.
Egy alkalommal amikor egy katonát ölt meg, aki egyedül bolyongott az erdőbe, a kardja a testben maradva a folyóba esett. Ő azonnal utána eredt, de a folyó sebes sodrása kedves kardját messzire sodorta.
Most végre megtalálta és nagy örömmel markolta meg. Mintha egy régi barátja vagy családtagja került volna elő.

A kard azonban nem mozdult. A fenyők körülötte némán hallgattak és csendesen figyelték őt.
Először nem értette, hogy mi történik. Hiába erőlködött azonban, semmi sem változott. Tehetetlensége iszonyú haragot lobbantott benne. Eluralta, és űzött vadként rángatta tovább. Nem értette, hogy mi történik vele, de olyan érzése volt, mintha kifosztották volna.
A kard némán, és csendben figyelte, de tudta, hogy ők már nem tartoznak össze. A közös idejük lejárt. Vége van.
Szeretettel megköszönte magában az együtt töltött időt, és gondolatban gyengéden magához ölelte a harcost.
Anatolij hirtelen összerogyott, és mintha álomból ébredt volna körülnézett.
Körülötte a táj megváltozott. Virágos réten volt, körülötte pillangók szálltak.
Lefeküd a fübe és nagy levegőt vett. A tüdejéből harsanva szökött ki az elhasznált levegő, és ezzel a múlt mint egy sűrű felhő tovaszállt.

Hargitai Andrea