A csábító hálójában vagy a saját utadon?

„ Nem az a nagy dolog, ha ezek vagy azok, hanem ha magunk vagyunk“ írta Kirkegard a XIX. században.

Ez napjainkban is nagy fejtőrést okoz, pedig talán sosem kereste ennyi ember egyszerre a saját útját. Emellett pedig talán még sosem járt ennyi ember Nem a saját útján. Most, hogy a Skorpió havában járunk, ez igazán aktuális téma, hiszen most dönthetsz arról, hogy mi az, amit meg akarsz tartani az életedben, és mi az, amit nem.

A Symbolonkártyában is rálelhetsz erre a kérdésre két lap alakjában is. Az egyik a Csábító, a másik pedig a Bábu.

Ha tüzetesen végigvizsgálod velem a két lapot, a végén te is felismered majd, hogyan lehet elkerülni a végzet sötét urát, és megtalálni a saját utadat.

 

„Ma a média ipar minden igyekezetével azon van, hogy érzéseidet és gondolkodásodat is befolyásolja, és így a megkívánt irányba terelje. Eszköze legtöbbször a félelem keltés és a vágyak gerjesztése. És e kettővel rendszerint célt is ér, mert a legtöbb ember életéből hiányzik a biztos fogódzó. Ennek híján sokan belesétálnak abba a csapdába, hogy sajátjuk helyett mások életét próbálják utánozni.

Ahogy a gyermekek a felnőtteket utánozzák, hogy ellessék az életben való boldogulás titkát, természetesen vajmi kevés sikerrel, hiszen próbálkozásuk eleve kudarcra ítélt.

Ám a szépség, a divat, építő vagy éppen a gyógyszer ipar számára mindez kétség kívül jövedelmező.“ írja a Bio Trend magazin hasábjain Makra Júlia.

A Csábító

Ezen sorok hűen tükrözik mindazt, melyet ez a kártyalap takar. Ha a képet nézed magad is látod ezt benne.

A férfi fekete ruhában áll, kezében a vörös rózsa csábításával akar magához édesgetni. De jaj, vigyázz! Mögötte ott sötétlik a pokol kútja. Ha vele tartasz, akkor az alvilággal kötsz szövetséget. Ennek pedig a következménye az, hogy letérsz a saját utadról. Ez pedig csak a legjobb, ami történik, mert sajnos van ennek komolyabb következménye is. Hiszen amit valójában fizetsz azért az illúzióért, amire vágysz, az az életerőd. A lelked egy részét eladod abban a reményben, hogy valami jobbat kaphatsz érte. Ezzel eltávolodsz az itt és mostantól, és elmerülsz a jövő gyönyörű képei között. Így az életenergiád egy halott dologhoz, egy nem létező dologhoz kötöd. A Csábító pedig azt suttogja:

ha eléred az álmod, akkor tökéletessé válsz és mindenki szeretni fog“

gazdagnak kell lenned, „

meg kell mentened a Földet“ stb.

A Bábu

Szintén hasonló a témája. Egy vonzó megjelenés képeit vetíti eléd, és ezzel azt szeretné elérni, hogy elmerülj abban a tévhitben, hogy ettől boldog leszel. Azt sugallja, ha a testedet átformálod, akkor a lelked is szép lesz és uralni fogod az életedet. Bábuként vagy rángatva ebben a helyzetben, és hidd el a harcban csak te maradhatsz alul.
A természetes szépség, a lelked meghal, de a magadról alkotott kép egy marionett figurává alakít téged. Innentől pedig már ennek a képnek a fenntartása fog mozgatni minden cselekedetedben, és nem lehet, nem szabad semmilyen körülmények között lazítanod.

Mi a megoldás ezekre a helyzetekre?

Kibújni a rád aggatott szerepekből, megtalálni ki is vagy valójában, és vállalni önmagad előtt. Fontos: önmagad előtt. Ha pedig ez menni fog, akkor menni fog már mások előtt is. Ha szeretnél ehhez segítséget, akkor szívesen látlak egyéni konzultációra, ahol feloldjuk a tudat alatt lévő blokkjaidat.

Ha pedig Te elfogadod magad, akkor mások is el fognak fogadni Téged.

Így végre lazíthatsz, mert nem kell harcra, megfelelésre pazarolni energiád nagyobbik részét.

 

Tulajdonképpen erre vágysz vagy nem?